Két bringatároló is épülhet Rákosmentén a Főváros közösségi költségvetéséből

Az elmúlt évben kezdeményezte a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetési programját, melynek lényege, hogy ötleteket küldhet be bárki, ezeket egyeztetik, majd egy szakértőkből és választott civilekből álló bizottság kiválasztja az alkalmas és megvalósítható ötleteket. Ezek kerülnek a nyilvánosság elé szavazásra. A közösség választja ki az ötletek közül a legalkalmasabbakat, amelyik ötlet a legtöbb szavazatot kap, az kerülhet megvalósításra.

Tavaly a Magyar Kerékpárosklub küldtük be egy javaslatot, hogy 50.000.000 forintból fontos úticéloknál, csomópontokban, bringás útvonalak mentén épüljenek biciklitárolók.

Annyian szavaztatok az ötletre, hogy bekerült a megvalósítható projektek közé, és Budapest Városháza közgyűlése ellenszavazat nélkül támogatta a bicikliparkolók megépítését!

Az ötletgazda, a BKK, a főváros és a Budapest Közút egyeztetései alapján végül 93 helyszínen (lista a képek között), helyenként átlagosan 5 támasz épülhet meg.

Rákosmentén a központi Posta és az új Piac elé kerülhetnek bringatárolók:

Köszönjük a Kerékpárosklub ötletét!

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
25.2 ° C
26 °
24.1 °
40 %
5.1kmh
0 %
csü
25 °
pén
25 °
szo
19 °
vas
13 °
hét
20 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...