Több, mint egy éve átadták, mégsem használhatják az orvosok a vadonatúj rendelőt

Többször foglalkoztuk a Kucorgónál épült Sáska utcai rendelővel, most Környei Balázs önkormányzati képviselő tett közzé egy posztot, amelyben összefoglalta az eddigieket és megpróbált utánajárni mi is történhetett.

A 2021-es közmeghallgatáson is hallhattunk egy verziót a történtekre:

Pontokba szedtük, hogy mikor milyen indokokkal magyarázták az átadás halogatására:

  • Nincs internet
  • Nincs zebra
  • Covid van
  • Egy fa gyökérzete belenőtt, ami miatt dugulás keletkezett (a Zrínyi iskola kis-épületének közelében)
  • Egy fa gyökérzete belenőtt, ami miatt dugulás keletkezett (a Sáska utcánál)

Az utóbbi két eseményről nincs tudomása a Fővárosi Csatornázási Műveknek.

A részelekért kérem olvassák el a képviselő beszámolóját:
Még 2020. november 18-án nagy csinnadratta közepette Horváth Tamás – Rákosmente polgármestere , dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András alpolgármesterek, valamint Rákoskerti, szárazhegyi képviselő – Hatvani Zoltán adták át a Kucorgó térnél megépült orvosi rendelőt: https://bit.ly/3JCX7PT
Teltek a hónapok és kisvártatva érkezett a projekt kommunikációjáért felelős Hatvani Zoltán, és közzétette, hogy azért nem nyithat meg a rendelő, mert “a területre csak egy szolgáltató (Telecom) tud kábelt behozni, de ő extra magas áron és kicsi sávszélességgel.” https://bit.ly/3v0h0MS
Érdekes, hogy a rendelő kivitelezésének megkezdésekor nem gondolt senki arra, hogy az intézményt internettel kell ellátni? Miért nem kértek be ajánlatokat, hogy melyik szolgáltató, milyen áron és milyen feltételekkel tud magas sávszélességű internetet biztosítani?
Ugyanezen bejegyzés indokolásában szerepelt, hogy “Évtizedek óta próbálta elérni a kerület a fővárosnál, hogy engedélyezzenek egy gyalogátkelőhelyet a Pesti út – Hegyalatti utca csomópontjához közel, de erre eddig nem volt fogadókészség. Hiába érvelt Rákosmente vezetése a Zrínyi iskolába járó sok száz gyermekkel, eddig a zebrát nem engedélyezték. Most azonban fordulat történt és a főváros előírta a rendelő megnyitásának engedélyeztetéséhez az új gyalogátkelőhely kiépítését, ráadásul úgy, hogy annak megvalósításának minden költségét a kerületünkre terhelte. Így most egy olyan zebra kerül kialakításra a főváros üzemeltetésében lévő Pesti úton, amit a helyi önkormányzat fizet.”
Nos, ezzel szemben az igazság az, hogy már 2018-ban, még az építési engedélyezés során a Budapest Közút előírta a gyalogátkelőhely létesítését a Pesti úton: https://bit.ly/33uG578
2021. nyarán elkészült a zebra is a Pesti úton, így a rendelő 2021. július 14-én megkapta a használatbavételi engedélyt.
Ezt követően beköltöztek a Gyermekorvosok és a Védőnők az épületbe, a felnőtt háziorvosok azonban még ekkor sem. Szintén teltek a hónapok, a felnőtt háziorvosi részleg még üresen áll. Majd érkezik a hír a kommunikációért felelős Hatvani Zoltántól 2021. novemberében, miszerint: “Idén már biztosan nem költöznek át az új, Kucorgó téri orvosi rendelőbe a felnőtt háziorvosok.”
Indoklás: “Ennek oka, hogy a szeptemberre tervezett költözést egy nem várt “baleset” akadályozta meg. Történt ugyanis, hogy a rendelő szennyvízcsatornájába a Zrínyi iskola kis-épületének közelében egy fa gyökérzete belenőtt, ami miatt dugulás keletkezett.”
Önkormányzati képviselőként utánajártam és megkérdeztem az FCSM-et, hogy milyen dugulásról tudnak, amire ők az alábbi tájékoztatást adták: https://bit.ly/3p165yv
A helyzet tisztázására ezért a hétfői napon közérdekű adatigénylést nyújtottam be az önkormányzathon, hogy a kerület lakosai tisztán lássanak a kérdésben:
(a részletek iránt érdeklődőknek az épület épületgépészeti tervei itt megtalálhatók: https://bit.ly/3HZyFYD
Az egyész problémakörről a Rákosvidék is folyamatosan beszámolt, érdemi válaszok helyett azonban csak félrebeszélést kaptak:
Természetesen nem a szőrszálhasogatás a célom, hanem az, hogy a városvezetés tisztán kommunikáljon arról, hogy miért nem történt meg még mindig a felnőtt háziorvosok beköltözése. Álságosnak tartom, hogy a projektről nem Rákosmente Önkormányzata, hanem a kerületi Fidesz frakció vezetője kommunikál.
Természetesen amint megkapom a választ a közérdekű adatigénylésemre, azonnal közzé fogom tenni.

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
25.2 ° C
26 °
24.1 °
40 %
5.1kmh
0 %
csü
25 °
pén
25 °
szo
19 °
vas
13 °
hét
20 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...