Kiderült, hogy 176 idősotthonban nagyobb tragédia történt, mint a Pesti úti Idősek Otthonában

A járvány csúcsán naponta 5-ször annyian haltak meg, mint az elmúlt tavasszal összesen a Pesti úti Idősek Otthonában. Még a járvány lefutó ágában is majd kétszer annyian halnak meg naponta, mint összesen tavasszal az idősotthonban.

Karácsony Gergely sajtótájékoztatójából nem csak az derült ki, hogy 176 idősotthonban volt magasabb a halálozás, mint a Pesti úti Idősotthonban, hanem az is, hogy

“a koronavírus-járvány második és harmadik hullámában egyértelműen a fővárosi idősotthonokban történt a legkevesebb haláleset.”

A képre klikkelve elolvasható a teljes tájékoztatás:

Minden haláleset óriási tragédia, szinte már nincs is olyan, akinek a közvetlen környezetében nem volt erre példa a COVID alatt.

Vegyük komolyan a kialakult helyzetet és próbáljunk a nagyon szűken csepegtetett információk közül kihámozni a lényeget. Egy háborúban azok tudnak győzni, akik megfelelő információk bírtokában tudnak cselekedni és fellépni a támadók ellen. Minden téves vagy részleges információ zavarja a tisztánlátást!

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
13.8 ° C
14.4 °
13 °
41 %
6.2kmh
0 %
szo
15 °
vas
20 °
hét
24 °
ked
24 °
sze
21 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...