Petíciót indított egy helyi lakos, hogy épüljön zajvédőfal az Akadémiaújtelep mellett is

Még mindig épül a Budapest-Hatvan vonalon a zajvédő fal, még számtalan réssel találkozunk, elvileg már decemberben el kellett volna készülni a felújítással, de még mindig rendszeresek a lezárások. Ha elkészül, akkor a teljes vonalon zajhatárolás lesz, ezzel párhuzamosan sok helyen betonfallal néznek majd szembe.

A Rákosról Rákosliget (Sülysáp) felé vezető vonalon pár évvel ezelőtt a Városszéli telep mellett felépült egy zajvédő, de megálltak a munkálatokkal az Akadémiaújtelep előtt. Az Akadémiaújtelep szélén, az 545. utcában lakók alig 100 méterre laknak a vágányoktól és csak néhol van valamilyen zöld zajszűrés, így elég nagy terhelést kapnak egy-egy vonat áthaladásakor. Hasonló élményben részesülnek a Madárdombon az Aranylúd utcai lakók is, sőt mivel sok helyen töltésen halad a vonat, így messzebbre is elér a hangja. Van néhol itt is zajvédő erdő, sőt van pár méteren ahol völgyben halad a vonat, ami lényegesen csökkenti azon a részen a zajterhelést.

A lakók évek óta kérik az önkormányzatot, hogy kezdeményezze a MÁV-nál az építést, mert ha sikerült a szomszéd telepnek, akkor itt is lehetne építeni, Legjobb lett volna, ha akkor érdemi lobbitevékenységgel hatni a MÁV-ra, de egyik képviselőasszony (Dunai Mónika, M. Tóth Katalin) se tudta ezt elérni. Érdemes lenne ezen a területen a zajvédelemre valamilyen más, kevésbé  szemrongáló (betonfal) létesítményt felépíteni.

A minap jelent meg a facebookon egy türelmét vesztett lakos kezdeményezése, aki vélhetően az Akadémiaújtelepen lakik:

“Megdöbbenve láttam, hogy a Pesti úton és a Jászberényi úton elkezdték a Zajvédőfalat építeni A Budapest-Hatvan vonalon. Az 545.utca mellett halad a Budapest- Szolnok vasútvonal rettenetes zajjal.  Mennyivel vannak a Pesti úton közelebb a lakóépületek a vasútvonalhoz, mint az 545.utcában? A tehervonatok elviselhetetlen zajjal robognak át napi szinten. A pihenés lehetetlen mind a teher mind a személyvonatok zaja miatt.
Ennek helyzetnek a megoldására áírásgyűjtést indítok.
Remélem, hogy minél többen csatlakoztok kezdeményezéshez és az aláírások jobb belátásra bírják a kerület vezetését.
Aláírásoddal támogasd, hogy az Újakadémia telepen épüljön Zajvédőfal a pihenésünk érdekében
Mi, a petíció aláírói kérjük Horváth Tamás polgármestert, hogy adjon ki építési engedélyt a Zajvédőfal létrehozásának érdekében a XVII. kerület Újakadémia telepen az 545.utca mellett.
Sónyi Ildikó”

A petíció aláírható ide kattintva.

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
28.9 ° C
29.5 °
26.6 °
51 %
0kmh
0 %
pén
28 °
szo
29 °
vas
35 °
hét
27 °
ked
30 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...