Évtizedes álom válhat valóra? Játszótér épül a Madárdombon?

Sokan kérdezték, még egy képviselő is, hogy mi épül az Aranylúd utcában. Jelenleg egy nagy földhalom látszódik, egy nagyjából 40-szer 10 méteres területen.

Jó lenne kitenni egy tájékoztató táblát, amit egyébként is törvényileg kötelező lenne elhelyezni minden építkezéskor, hogy mi épül, ki építteti, ki a felelős műszaki vezető. Így legalább a lakók is tudnák, hogy mi épül valójában, ha egyáltalán az lesz.

Teljes titokban történt a projekt előkészülete, nem szivárgott ki semmi. Legutolsó hírek még arról szóltak, hogy a Lázár deák utcai bölcsöde melletti építkezés csak úgy kaphat engedélyt, ha vállalja, hogy a területén játszóteret épít. Ennek van némi nyoma is az felvonulási területen. Ott virítanak a játszótéri elemek, de a játszótér helye nem igazán látszódott az épülő ház alapjai mellett.

A tenyérnyi hely ezek szerint el lett vetve és egy alkalmasabb lett kijelölve. Ez sokkal jobb, bár kevésbé elérhető, de a mellette lévő fitneszpark már sokakat vonzott arra a helyszínre. Most legalább a felnőttek mellett a gyerekek is játszhatnak.

Reméljük lesz arra is energia, hogy a “felnőtt játszótér”, amit eddig jobb híján a gyerekek is annak használtak, kicsit méltóbb képet kaphasson.

Várjuk az önkormányzattól a terveket és a tájékoztatást.

 

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
enyhe eső
14.7 ° C
17 °
13.9 °
48 %
4.1kmh
100 %
hét
14 °
ked
8 °
sze
6 °
csü
10 °
pén
10 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...