Elkezdődhet végre a Ferihegyi úti szakrendelő bővítése

A Ferihegyi úti szakrendelőt 1972-ben adták át a kerültnek, azóta majdnem megduplázódott a kerület lélekszáma és a világ is megfordult párszor, mégis a mai napig szinte érintetlenül őrzi az épület, a szocialista retró jellegét.

A szakrendelő két nagyobb felújítást élt meg, egyik még jóval korábban, a szocialista városvezetés alatt, egy lift beépítése volt, a másik pedig 2015-ben történt. Az Európai Unió támogatásával az épület energetikai felújítása, a nyílászárók cseréje, a tető szigetelése és a homlokzat felújítása történt meg. A nyertes pályázatnak köszönhetően 108 millió forint uniós támogatásban részesült Rákosmente Önkormányzata, melyet 54 millió forint önrésszel egészített ki. Az épület állami fenntartású, mégis magára vállalta ezt a feladatot, jelentős önrésszel az önkormányzat. Az önkormányzat által vállalt határidő szerint a további fejlesztéseknek 2016-2018 között már létre kellett volna jönnie.

A felújítás önköltsége mellett, további önkéntes vállalással az új épület tervezését is magára vállalta az önkormányzat. Az épület felújításakor még úgy volt, hogy emeletráépítéssel valósul meg a fejlesztés, végül mégis mellé kerül a bővítés.

Az önkormányzat továbbra sem fenntartója az intézménynek, annak a felújítása nem önkormányzati, hanem állami feladat lenne. A 2020-as év utolsó napján megjelent közlöny szerint majdnem 4,5 milliárd Ft állami támogatás mellett további 100 millió forintos önrészt vár el a kormány a rákosmentiektől:

Az ismeretlen összegű (nagyjából 400 millió Ft) tervezési költség mellett így további 100 millió Ft terheli Rákosmente költségvetését. Összességében 0,5 milliárd Ft-ot költ így az önkormányzat egy állami feladat megvalósítására.

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
15 ° C
15 °
13.8 °
77 %
4.5kmh
0 %
szo
21 °
vas
21 °
hét
20 °
ked
19 °
sze
15 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...