Mentsük meg a Cserkészotthont! Továbbra sincs egyeztetés, közösségi tervezés!

Kerületünk polgármestere, Horváth Tamás a választási győzelmét követően ígéretet tett arra, hogy az eddigiekhez képet aktívabban bevonja a lakosságot az őket érintő ügyek előkészítésébe. Az elmúlt évi közmeghallgatáson hasonlóan nyilatkozott a közösségi tervezésről. Bevallása szerint utoljára az Elág átépítésénél volt valamilyen lakossági felmérés.

Elindult ugyan egy területrész fórum, aminek volt egy eseménye Rákoshegyen, de ez elhalt a koronavírusnak köszönhetően. Lenne erre ugyan online megoldás, de úgy tűnik, hogy nincs rá akarat.

Azért került ez az egyeztetés most ismét terítékre, mert a 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapat gyűjt aláírásokat az otthonuk megmentésére. Véletlenül derült ki ugyanis számukra, amikor a Gózon Gyula Kamaraszínház átalakításáról a látványtervek napvilágra kerültek, hogy azon nem látható a csapatuknak otthont adó épületük, amely a színház mellett található, nincs rajta a terveken, egyszerűen letörölték onnan. Ez vélhetően az épület bontását jelenti majd, aminek következménye lehet az otthon nélküli csapat felbomlása is.

A nyilvánosságra került bejegyzésben elismerik, hogy
“természetesen művelődésre, kultúrára is szükség van, de úgy gondolom, hogy nem ilyen módon!”

Rákosliget képviselője, Rózsehegyi Péter próbálta ugyan megnyugtatni őket:

“azon vagyok, hogy a cserkészek számára is jó megoldás szülessen”

de nem volt számukra megnyugtató ez a hozzászólás, ezért nyílt levelet írtak és petíciót indítottak. Amennyiben egyetért törekvésükkel, aláírásával támogathatja harcukat:

https://www.peticiok.com/mentsuk_meg_a_cserkeszotthont?fbclid=IwAR0LRH3Jj_sTlv-6MDjlQHv9j-B7MzCp5LQTDweIxMr4gK_-ZYLs5JqQnw8

A nyilvánosságnak szánt teljes bejegyzést közzétesszük:

“FRISSÍTÉS TEGNAP ÓTA:
A 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat vezetősége elkészítette azt a petíciót, amelyet a kerület vezetőségének küldenek el, melyhez támogató aláírást gyűjtenek.
Kérjük, hogy támogassák aláírásukkal a csapat ügyét!
A link:
https://www.peticiok.com/mentsuk_meg_a_cserkeszotthont
(Az aláírás akkor érvényes, ha az online aláírás után kapott email szerint megerősítik az aláírási szándékot.)
Nagyon köszönöm a cserkészcsapat nevében!
*******************************************************************
Mi Rákosmentiek ismerjük a ligeti cserkészeinket. Hisz sokunk gyermeke kicsi vagy nagy, régi vagy új tagja a csapatnak.
Aki ismer, tudja, hogy öt évig voltam a 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat szakácsa. Minden programon, portyán és nagy nyári táboron főztem a csapatra. Magamon is megtapasztaltam ennek a közösségnek a családias atmoszféráját. A vidám méta játékokon át a forgószínpados tanuláson keresztül az esti tábortüzekig, ahol együtt énekeltünk. Mindig lélekcsordultan jöttem haza.
Azt láttam, hogy amit ők csinálnak, és tesznek a következő generációért, az példaértékű, és csodálatos dolog!
A cserkészcsapat minden nagyobb ligeti megmozduláson jelen van! A Cserkészotthonban felállítottak egy kiállítást, ami a múltjukról és jelenükről szól. Rendszeresen megjelenő újságjukban bemutatják a közelmúlt történéseit. Írnak táborokról, kultúráról, a régi időkről.
Ezt csak támogatni lehet!
Most ezért az összekovácsolódott nagy múltra tekintő cserkészcsapatért ragadtam „tollat”. Történt ugyanis, hogy ennek a cserkészcsapatnak a léte került veszélybe!
Véletlenül derült ki, amikor a Gózon Gyula Kamaraszínház átalakításáról a látványtervek napvilágra kerültek (mindezt szívecskékkel tarkított posztban…), hogy a 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat Otthonának épülete és területe, amely a színház mellett található, nincs rajta a terveken!
Konkrétan le akarják gyalulni a cserkészotthont, ellehetetleníteni a cserkészcsapatot? Elvenni a területüket, melyet az Önkormányzat adott számukra?
Megjegyzem, hogy a színház vezetőssége akkor sem volt emberséges, és együttműködő, amikor én szakácsuk voltam. Amikor például önkényesen körülkerítették az otthon területét úgy, hogy a XV. utca felé kaput sem csináltak! Minek az, amikor például a táborozásra indulnak a gyerekek, vagy, amikor a rendezvényekre jönnek a hozzátartozók, nem igaz?
Abban az évben lett a területet választó kis domb növényesítve. Arra sem voltak tekintettel! A munkálatokkal letaposták a cserkészek ültette növényeket.
De a mostani tettük annyira lealacsonyító, az emberi viselkedéstől teljesen elrugaszkodott, hogy minden jóérzésű embert felháborít.
Mert amit a kultúra zászlaját lengető színház vezetősége akar: Tönkretenni és ellehetetleníteni Rákosliget cserkészcsapatát!
Nem értem miért?
Nem értem, hogy lehet, hogy egy olyan közösséget akarnak aljas módon, a fű alatt eltaposni, ahol a gyermekeink csak jót tanulnak!
Ahol lelkileg épül az új nemzedék Szíve!
Ahol a lélek neveléséhez tartozik Jézus tanítása is!
Ahol a gyermekeinket biztonságban tudhatjuk, és jó szívvel engedhetjük el őket a programjaikra, és táboraikra!
Ahol nem kell attól tartanunk, hogy elkallódnak, hogy olyan társasággal lógnak, ahol a drog és az alkohol az összetartó cél.
A mai világban a társadalmunknak nagy szüksége van az ilyen közösségekre!
Ahogy természetesen művelődésre, kultúrára is szükség van, de úgy gondolom, hogy nem ilyen módon! Mert amit a színház képes volt meglépni, az minden, csak nem az emberi értékek, a jó és a valódi, számító érték támogatása! Az homlokegyenest más, és nem lehet pozitív szavakkal, és érzésekkel kifejezni! Milyen értéket képvisel egy ilyen egység?
Mert akkor, amikor a Cserkészcsapat őrsvezetői, csapatvezetői a gyermekeinkért élnek, és küzdenek, és szívüket lelküket kiteszik, és szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy rendszeres programokkal várják a fiatalokat, egy állítólag az emberi szép értékekért működő művészeti egység képes keresztültiporni egy, a múlt század húszas évei óta létező, a társadalomnak és az egyháznak is csak segítségére lévő, segítőkész fiatal közösségen!
Miért? Vajon miért?
Nem tudjuk, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni!
Nem hagyhatjuk ennyiben! Össze kell fognunk!
A Cserkészcsapat vezetősége is dolgozik azon, hogy ez ne történhessen meg!
Erről részleteket később tudok írni.
Kérem tisztelettel a kerület vezetőségét, hogy ha idáig nem, most álljanak a cserkészcsapat mellé! Kérem képviselőnket, Rózsahegyi Pétert, akivel a cserkészcsapatnak több közös megmozdulása is volt már, hogy mozgasson meg minden követ az érdekükben!
Riz Levente biztosan teljes vállal támogatta volna a cserkészcsapat ügyét, és nem hagyta volna, hogy megszülethessen ez a terv…”

 

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
gyenge köd
12.8 ° C
13 °
12.8 °
93 %
1.5kmh
90 %
hét
19 °
ked
18 °
sze
18 °
csü
17 °
pén
13 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...