Nem tűnt el a közéletből, hátrább küldték a volt alpolgármestert, a vállalhatatlan tettei miatt

Ma (2020.09.11.) jelent meg a hvg360.hu-n DEZSŐ ANDRÁS leleplező cikke Rákosmente volt alpolgármesteréről:

Rejtett kamerák, szexfotók, sötét titkok – nevelt lánya vádjai nyomán lett gyanúsított a volt alpolgármester”

Előre szeretnénk jelezni, hogy pillanatnyilag nincs jogerős bírósági ítélet, csak  alapos vádak, amíg nincs jogerős ítélet, addig mindenkit megillet az ártatlanság joga.

A cikk ezzel a kiemeléssel kezdődik:

“Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Felesége vallomása szerint Fohsznak súgtak a rendőrségtől, mielőtt házkutatást tartottak nála. Noha a molesztálási ügy elévült, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. Emellett Horvátországban is indult ellene eljárás.”

A helyi közéletből 2018 nyarán ugyan látszólag visszahúzódott Fohsz, látványosan ez csak abban merült ki, hogy nem indult a 2019-es választáson. Az önkormányzati választás kampányában azonban igen erőteljes szerepet vállalt, sorra jelent ,meg mindenféle rendezvényen.

Ennek ellenére ő lett végül az egyetlen, aki a régi képviselői csapatból leváltásra került:

A választást követően ismét egyre több a nyilvános szereplése, a minap megtartott lecsófesztiválról például így számolt be a az önkormányzat:

“A rangos zsűriben Fohsz Tivadar látta el az elnöki posztot, munkáját segítette, Dr. Révai Róbert, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója, Csébi András, a Kossuth Lajos Általános Iskola intézményvezetője és helyettese Szalai Kornélia, a rákoskertiek képviseletében Tamás Lajos, valamint a két helyi képviselő, Hatvani Zoltán és Timmel Ede.”

forrás: hvg360. hu
fotó: Rákosmente Önkormányzata, Hírhozó hírdetés

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
borús égbolt
-0.4 ° C
0 °
-1 °
86 %
2.6kmh
90 %
sze
-0 °
csü
3 °
pén
7 °
szo
11 °
vas
13 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...