1944-ben a Fuchs kastély volt a gettó

Rákosmente holokauszt emléknapja június 8-a. 1944-ben ezen a napon indultak a halálba a Fuchs kastélyból (ez volt a gettó) zsidó  származású magyar honfitársaink. Immáron 14 éve emlékezünk együtt, de idén csak ketten voltunk  az emléktáblánál Simon Gyulával. Sokaknak  elküldtem a megemlékezés szövegét, hogy legalább virtuálisan együtt lehessünk, együtt emlékezzünk. Remélem, jövő június 8-án személyesen is találkozhatunk.
A vírushelyzet miatt elmaradt megemlékezés szövege:

Kedves Megemlékezők!

Június 8-a fontos nap számunkra. Együtt, közösen emlékezünk mártírjainkra immáron 14 éve. Nagyon szeretném, hogy ez az elkövetkezendő években is tovább folytatódjon, ugyanakkor fontosnak tartom a jelenlegi helyzetben azt is, hogy az idősebb generáció ne járjon társaságba idegenek közé, hogy maradjon otthon a családja körében. Nem szeretnék senkit kitenni a BKV-n való utazgatásnak, rossz idő esetén a könyvtárban való összezártságnak. Ott nem tudnánk betartani a szükséges távolságot.

Szeretném megosztani azonban, legalább így, leírva néhány gondolatomat, ahogy ezt minden évben teszem.

Szomorúan tudatom, hogy 2020 tavaszán, márciusban itt hagyott bennünket Garzó Ernőné Silberstein Ágnes, aki túlélte Auschwitz poklát. Életem nagy ajándéka, hogy megismerhettem őt, hogy bizalmába fogadott és beszélgethettem vele. Itt szeretnék még emlékezni Hódos Mátyásra, Dr. Sághy Vilmosné Kertész Ágnesre, Erdei Zoltánné Gabriellára, ők is túlélők voltak.

Ahogy évente egyre kevesebben leszünk, lassan már szinte nincs szemtanú, egyre gyakrabban jutnak eszembe Eisenhover tábornok, későbbi amerikai elnök szavai, aki maga is látta mit műveltek a nácik a táborokban:

“Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.”

Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid időn belül igaza lesz, hogy ilyen kolosszális méretekben újraéled az antiszemitizmus (amely valójában sosem tűnt el), a rasszizmus, a nacionalizmus és ezzel párhuzamosan mélyül az emberek közötti szolidaritás és együttérzés egyre nagyobb hiánya. Ezek megnyilvánulásaival valamennyien találkozunk nap mint nap, az élet bármely területén.

Ahogy eddig is, minden megemlékezéskor, fel szoktam olvasni egy-egy részletet valamely fontos irodalmi műből, most is ezt teszem írott formában. Részlet André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka (Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005., 312-313. o.) című megrendítő, különleges regényéből:

„… Mindazok az országok, amelyeket csak demokratikusnak neveznek széles e világon, elhatározták, hogy ők bizony visszafizetik a kölcsönt Németországnak: az antiszemita rendszabályok megtorlásaként arra ítélték, hogy tartsa meg a maga zsidóit. Jól kieszelt büntetés volt ez, s éppen a kellő pillanatban jött; akkor, amikor a nemzeti szocializmus belefáradt a zsidrákjaiba, úgy érezte, hogy valósággal fuldoklik tőlük, megnyitotta hát Hamburgban a kivándorlás kapuját a büdös zsidók előtt. Tízezrével áradtak a németországi zsidók e kikötővárosba, ott azonban a demokráciák parancsszavába ütköztek: No visa. Néhány maroknyi nekivágott mégis az óceánnak. Nem süllyesztették el őket, emberségből, sőt megengedték nekik azt is, hogy éhen haljanak London, Marseille, New York, Tel-Aviv, Malakka és Szingapúr kikötőjében horgonyzó hajókon – abban a kikötőben, amelyikben csak akartak… Egy hajó, újkori Noé bárkája, kétszer is megkerülte a Földet. A demokratikus szívek erőt vettek érzelmeiken. A szép kis kéjutazás után végül az egész társaság visszatért Hamburgon keresztül szülőföldjére, hogy otthon fejezze be életét. Soha még kikötési tilalmat ilyen maradéktalanul be nem tartottak. Éljen a demokrácia! – kiáltották a jó demokraták.”

És most néhány szégyenteljes adat az előbbiekhez kapcsolódva, amelyeket mind a mai napig nem szeretnek sehol e világon nyilvánosan deklarálni:

– 1939 májusában a brit parlament szigorúan korlátozta a zsidók Palesztinába történő bevándorlását. Kevesen, illegálisan érkeztek.

– Több ezer német, osztrák és lengyel zsidó Sanghajba emigrált, mert oda nem kellett vízum. 17 ezer zsidó embert fogadtak be.

– 1941-ben, amikor már kiszivárogtak nyugatra a náci tömeggyilkosságok hírei, az amerikai külügyminisztérium még jobban megszigorította a bevándorlást. (1939-ben, a szigorítás előtt, mindösszesen 27 ezer vízumot adtak ki.)

– 1938 és 1939 között Nagy-Britannia is jelentősen korlátozta az országba befogadható zsidó bevándorlók számát.

– A szövetséges hatalmak még 1943 áprilisában tartott konferenciájukon sem tettek lépéseket a zsidók mentésével kapcsolatban.

– Svájc körülbelül 30 ezer zsidót fogadott be, de ugyanennyit vagy többet visszafordított a határról a biztos halálba.

– Spanyolország, azt a kevés zsidót, akit befogadott 1940-ben és 1941-ben, gyorsan Lisszabon kikötőjébe küldte, ahol egy részüknek sikerült vízummal áthajóznia az Egyesült Államokba, de többségüknek ez, vízum hiányában, nem sikerült.

Hatmillió meggyilkolt zsidó, cigány, homoszexuális, testi-, értelmi fogyatékkal élő-, és másként gondolkodó ember… majd tizedük magyar.

Megemlékezésünk fontos része szót ejteni azokról a pozitív eseményekről, kezdeményezésekről is, amelyek az elmúlt évben történtek. Most két olyan esetről tudok beszámolni, amely itt helyben, nálunk történt:

– A Mazsihisz munkatársainak szervezésében és finanszírozásával pár hete kitisztították és újra cserélték a Napkelet utcai és a Bocskai utcai zsidó temető kerítését. Hosszú évekig takarítottuk barátokkal évente a területet a Napkelet utcában, pályáztunk a kerítés rendbetételére, sikertelenül. Most nagyon örülünk, hogy megoldás született.

– Kovács Andrea, az OR-ZSE judaisztika alapszakos hallgatója Zsidó emlékeink nyomában Rákosmentén című diplomadolgozatában (egyéb fontos kutatásai mellett) részletesen feldolgozta a kerület még létező három izraelita temetőjének sírköveken található írásos emlékanyagát, megmentve ezzel az enyészettől és a feledéstől.

Minden évben el szoktam mondani, most leírom: 2006-ban az emléktábla megvalósításában Barna Andor alpolgármester állt mellettem. Támogatásával sikerült létrehozni a budapesti XVII. kerületben azt a helyszínt, ahol megemlékezhetünk a holokauszt rákosmenti áldozatairól. Kiss György szobrászművész ajándéka az a dombormű, amely az emléktáblát műalkotássá nemesíti. Hálás köszönetem nekik.

Remélem, 2021. június 8-án személyesen is találkozhatunk a Fuchs kastély falán elhelyezett emléktáblánál, és közösen emlékezhetünk.

Szeretnék minden kedves Megemlékezőnek jó egészséget kívánni!

Hódos Mária
szervező

 

Tetszett a cikk?

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
tiszta égbolt
18.1 ° C
18.3 °
17.8 °
77 %
1.5kmh
0 %
csü
26 °
pén
21 °
szo
18 °
vas
13 °
hét
13 °

#koronavírus

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...

Rákosmentén lakhat az ócenjáróról fertőzötten visszatért világjáró

Elég furcsa videó került fel a youtube-ra néhány nappal ezelőtt, a Beleférek a bőröndbe videócsatorna legújabb epizódja. Ebben az óceánjárós karanténja alatt koronavírussal megfertőződött...