Elhunyt Riz Levente

Hosszú és fájdalmas betegség következtében, életének 45. esztendejében a mai napon elhunyt Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere. 

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a város első emberét saját halottjának tekinti – derült ki az önkormányzat közleményéből.

Riz 1974-ben született Budapesten, középiskolai tanulmányait a kerületi Balassi Bálint Gimnáziumban végezte, diplomáját az ELTE BTK-n szerezte történelem, politológia és összehasonlító irodalomtudomány szakokon. 1998-2002 között az Oktatási Minisztériumban miniszteri tanácsadó, majd a Fidesz Elnöki Kabinet munkatársa. 2002-től 2006-ig ismét a parlamenti frakció szakértője.

Riz Levente 2006-2019-ig vezette Rákosmentét, ez idő alatt rehabilitálták Rákoskeresztúr központját, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, orvosi rendelőket modernizáltak, számos utcát újítottak meg.

“Riz Leventére közös néma gyertyagyújtással emlékezünk meg ma, szeptember 19-én 20.00 órától a Polgármesteri Hivatal előtt, ahová mindenkit várunk, aki tisztelte, szerette polgármesterünket!”- Olvasható Rákosmente Önkormányzatának honlapján.

Tetszett a cikk?

Bana Roland
Bana Rolandhttps://rakosvidek.hu
A Rákosvidék egy lokális hírportál, melynek legfontosabb célja, hogy segíteni szeretnénk a helyieknek és a térségben élőknek abban, hogy könnyen megtalálják mindazt, ami helyben és a környéken fontos és érdekes.

Több bejegyzés a szerzőtől

Időjárás

Budapest
gyenge köd
-0.7 ° C
-0.6 °
-1.1 °
92 %
2.6kmh
90 %
ked
0 °
sze
2 °
csü
4 °
pén
6 °
szo
11 °

#koronavírus

Járványhelyzet Rákosmentén

A nyilvánosságra került koronavírus-fertőzés adatok alapján készült ez a térkép, amely a korlátozás alá került általános és középiskolákat tartalmazza: A térképen Rákosmentén csak egy iskolában...

“Nekünk nem szól a taps” Hogyan tovább Pesti úti idősotthon?

Időközben érkezett a hír, hogy lemondott Skultéti József, az intézmény vezetője! Megrázó, személyes hangvételű levélben kérte a nyugdíjazását. "Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy,...

Fokozatos nyitás?

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY a járványügyben hozott rendkívüli önkormányzati intézkedésekről 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárási korlátozás, ám életben maradtak egyes védelmi óvintézkedések. Mindenki köteles legalább 1,5...