Szemben álltak meg a vonatok egymással (illusztráció, fotó: facebook.com)

Majdnem tragédia történt Pécel vasútállomásnál, amikor is két vasúti szerelvény egymással szemben közlekedett a hosszú ideje felújítás alatt álló vasúti pályán.

Szerencsésnek mondható azonban az imént vonatokon közlekedőknek ez, a sokak által rettegett napnak tartott péntek 13. (2019.09.13.) Nem feltétlenül ezt érezték azok, akik késve vagy csak nagy késéssel érkeztek munkahelyükre.


“Péntek reggel háromnegyed 7-kor Pécel állomás előtt egy G80-as vonat nem állt meg a számára a továbbhaladást tiltó jelzőnél, hanem csak 60 méterrel később állította meg a vonatot az automata vonatbefolyásoló berendezés. A Pécel állomásról a főváros felé induló S80-as vonatot megállították még a peron végénél. A két vonat egymástól biztonságos távolságra, 700 méterre megállt, az utasok nem voltak veszélyben. Az érintett vonatok utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították le. A helyszínen vizsgálják az eset körülményeit, ezért a délelőtti órákban szünetel a vonatközlekedés Rákos és Pécel között”- adta hírül a MÁVINFORM.

Még több, mint egy évig tart az építkezés ezen a vonalon, addig még három ilyen nap lesz, reméljük hasonló szerencsével járunk:

  • 2019. december 13.
  • 2020. március 13.
  • 2020. november 13.