Rákoskeresztúr a Keresztúr nevű települések találkozóján (fotó: rakosmente.hu)

Alig öt év telt el azóta, hogy Rákoskeresztúron szervezték meg a Keresztúr nevű települések nemzetközi találkozóját és idén ismét itt találkozik a Kárpát-medence keresztúrjainak apraja-nagyja. Ennek apropójából mutatjuk a teljes programkínálatot.

A Keresztúr nevű települések XVII. nemzetközi találkozója öt év után ismét itt a XVII. kerületben, azon belül is Rákoskeresztúron kerül megrendezésre 2016. augusztus 19-én és 20-án. A programoknak többek között az önkormányzati (volt Rojik) sportpálya (1173 Budapest, Pesti út 66-68.) valamint a Vigyázó Sándor Művelődési Ház (1173 Budapest, Pesti út 113.) ad otthont.

Úgy tűnik, hogy az előzőhöz képest kicsit szerényebb a program kínálat, de így is minden bizonnyal élvezetes lesz azoknak, akik kilátogatnak a programfolyamra, hiszen amellett, hogy találkozhatunk Kárpát-medencei testvéreinkkel, meghallgathatjuk Feke Pál, a Kerekes-band, Oláh Gergő vagy éppen a Ghymes együttes nagyszabású koncertjét.

2016. augusztus 19.

  • 10.00 Vonulás a Fő térről – RáZene Városi Fúvószenekar;
  • 10.30 Ünnepélyes nyitórendezvény
    • A Keresztúrért Emlékérem átadása (Közreműködik: Bognár Szilvi, Kónya István, RáZene Városi Fúvószenekar)
  • 14.00 Keresztúr nevű települések kulturális bemutatói (Bácskeresztúr, Balatonkeresztúr, Bodrogkeresztúr, Csernakeresztúr, Murakeresztúr, Szilágyfőkeresztúr);
  • 18.30 Feke Pál műsora;
  • 20.30 Kerekes-band koncer;
  • 22.00 Karaoke, diszkó.

Térprogramok (10.00–18.00)

  • Népi játszóház (lisztes játszó, babakonyha, gólyalábazás, óriás malom stb.); Kézműves sátor; Keresztúr nevű települések bemutatkozó házai.

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

  • 14.00 Szépség és harmónia – Martonosiné Orosz Márta és Zsigár Cecília kiállításának megnyitója;
  • 10.00 Oldtimerek bemutatója (18 óráig).

Kísérőprogram (12.00–17.00)

  • Kerületlátogató kisvonat (útvonal: Vigyázó Sándor Művelődési Ház–Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóháza– Bartók Zeneház – Erdős Renée Ház–Vigyázó Sándor Művelődéi Ház, indul: óránként).

2016. augusztus 20.

  • 10.00 A Góbé zenekar gyerekkoncertje;
  • 11.30 Népi forgatag;
    • Lovas kocsis vonulás (Közreműködik: Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, Aranymálinkó Hagyományőrző Táncegyüttes, a Bartók Béla AMI néptánc tanszakának növendékei, Monte Vigo Sportegyesület);
    • Ökumenikus kenyérszentelés, Keresztúrok kenyerének ünnepélyes felvágása;
  • 14.00 Keresztúr nevű települések kulturális bemutatói (Hejőkeresztúr, Ráckeresztúr, Sajókeresztúr, Székelykeresztúr, Rákoskeresztúr);
  • 17.30 Oláh Gergő koncertje;
  • 20.00 A nemzetközi találkozó záróprogramja: zászlóátadás, országtorta-sorsolás;
  • 20.30 Ghymes-koncert;
  • 22.00 Tűzijáték;
  • 22.30 Utcabál.

Vigyázó Sándor Művelődési Ház (10.00-tól)

  • A “Tiszta udvar, rendes ház” és “A legszebb előkert” címek átadása;
  • 100 éves a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége – Terménykiállítás, burgonyafesztivál;
  • Martonosiné Orosz Márta és Zsigár Cecília `Szépség és harmónia` című kiállítása

Térprogramok (10.00–18.00)

  • Népi játszóház (lisztes játszó, babakonyha, gólyalábazás, óriás malom társasjáték stb.).

Emellett a rendezvénysorozat ideje alatt kirakodóvásár, ugrálóvár, vendéglátás is lesz. A belépés valamennyi eseményre díjmentes.

A találkozón Rákoskeresztúr mellett a következő települések vesznek részt: Almáskeresztúr, Apátkeresztúr, Berekeresztúr, Drávakeresztúr, Gerendkeresztúr, Kaposkeresztúr, Magyarkeresztúr, Maroskeresztúr, Nemeskeresztúr, Ördögkeresztúr, Petrikeresztúr, Sárkeresztúr, Tiszakeresztúr.

A találkozó hivatalos plakátja ide kattintva megtekinthető.